Sinsheim-i küldetés 2.

Nem a magyar és nem is a német ipar terméke volt az Aeromoto Volugrafo 125 névre hallgató robogó a második világháború idején. De ez utóbbi ország hadserege, főleg a Luftwaffe egységei használták ezt a fura mini motort, amely az olaszországi Torinóban készült 1942-1944 között.

Dehogy kerül ide a háborús járművek közé? – kérdezhetnénk.

Az olasz ejtőernyősök kedvence a sinsheim-i Technikai és Közlekedési Múzeumban

Az olasz gyártmányú mini scooter a légideszant csapatok gyors helyváltoztatását és kapacitásáthelyezését volt hívatott segíteni a második világháború második felében.

Az Aeromoto Volugrafo típusú kismotor Torinóban került legyártásra 1942-től, amely apró mivoltával a mai napig mosolyt csal az arcunkra megjelenésével.

A sinsheim-i Technikai Múzeumban is láthatunk belőle egyet, kitűnő állapotban

Az eredeti motort 1936-ban egy olasz mérnök Claudio Belmondo tervezte, és az ő fejéből pattant ki az is, hogy lehetne a legkönnyebben légi úton szállítani, majd földre juttatni a járművet a legbiztonságosabban, hogy ott a földet érő ejtőernyősök percek alatt szétnyithassák és üzemképes állapotba helyezhessék a robogót.

Egy egyhengeres, kétütemű, 2 lóerős fordulat/perc teljesítményű robogóról beszélünk, amely az olasz légideszant egységek felszereléséhez tartozott.

A Volugrafo egy összecsukható jármű volt, amelyet egy speciális dobozban a repülőgépből ejtőernyővel kidobva juttattak a kijelölt célponthoz. Az olasz csapatok elit ejtőernyős egységei kapták az első motorokat, amiket a Hercules hadművelet (olaszul Operation C3) alatt szerettek volna bevetni igazán Málta megszállásánál, de mint tudjuk, ez a hadművelet – a német-olasz csapatok Észak-Afrika területén szenvedett vereségei miatt – először csak eltolva lett, majd teljesen elvetette ennek ötletét a német hadvezetés.

A képen nem egy Volugrafo van, hanem egy Excelsior Welbike, ami a Szövetségesek ejtőernyőseit szolgálta ki, de itt is látható a konténerben, hogy helyezkedik el a motor, hasonlóképpen az olasz riválisához.

A robogó szíve egy 123 cm3 motor volt, amely egy kétsebességes váltóval volt legyártva. A váz üreges vascsőből volt elkészítve, amelyben el tudták vezetni a kipufogógázt, a 9,5 literes tankot az ülés alá helyezték el, és a stabilitás érdekében párban kapott gumikat a jármű elöl és hátul is. A súlya 51,5 kg volt.

Dupla kerék, hogy biztonságosabb legyen a földön ülve utazni :)

A robogó 50 km/óra sebességet tudott közúton, de ez felért egy halálos száguldással, főleg ha a motorra szerelt vonóhorogra egy mini pótkocsit is kötöttek, ami egy ember, vagy tartalék muníció szállítására is alkalmas volt.

1943 elejéig az első sorozatból hatszáz darab készült el, amelyekből az olasz Cyclone ejtőernyős hadosztály, a Livorno gyalogos hadosztály és a San Marco tengerészgyalogos hadosztály katonái kaptak.

Az olaszok 1943. szeptember 8-i Szövetségesekkel kötött fegyverszünete után a németek elfoglalták Észak-Olaszországot és a Torinóban gyártott motorokat is ezzel együtt. A legtöbb motort a Luftwaffe használta a német egységeknél.

1944-ben többször is bombatámadás érte a gyárat, amelyet elköltöztettek és folyt tovább a gyártás. Majd 2000 darab készült a mini mopedből, amely a háború után kelt újra életre.

A második világháború után Piaggio felismerte a lehetőséget az olcsón és egyszerűen gyártható motorban, és úgy gondolta hogy minenki részére hozzáférhető áron tudják gyártani. További fejlesztéseket a helikoptertervező Corradino D’Ascanio mérnökre bízta, aki felülvizsgálta a korábbi minimotor projektet, átalakította és így született meg a Vespa.

Lehajtható a kormány, és máris belefért egy konténerbe

Még a katonák sem jutnak szóhoz…

Majd kétezer darab készült belőle…