Haditudósítás a Don vidékről

Páncélosütközetben a Donnál
(Magyar Futár – 1943. augusztus 12.)

Páncélosaink számára az első bevetés! Százötven kilométeres rohanás indul meg a következő órában. Sietnünk kell, mert a sopron megyei és vasi honvédek erősen várják már a segítségünket. Ellenséges páncélos erők sorakoztak fel velük szemben, méghozzá a Don innenső partján. Könnyen megtehették, hiszen itt még a szovjet készen levő területekre kanyarodik be a Don, vagy 12 kilométeres nyílással. Magas dombok zárják el honvédeink elől a kanyart.

Toldi in action

Alig hajnalodik még. A domboldalak homlokfala elnyeli motorjaink zúgását. Sikerült észrevétlenül az ellenség közelébe férkőznünk a szakadékok rejtekútjain. Most “Balra át”-ot csinálnak a harckocsik és többsoros láncban kapaszkodnak fel az ellenséges dombra. Alulról az ember úgy érzi, mintha a meredekről minden pillanatban a fejére eshetnének.

Mellettem aknavetők eregetik meredek lövéseiket a amagasba. Fölöttem ütegeink lövedékei zúgnak kelet felé. Tízperces pokoli megsemmisítő tűz mennydörög körülöttünk.
A parancsnoknak tartalék harckocsija is van, hogy az első megbénulása esetén , a másodikból vezethesse a csatát. Ebben a parancsnoki másodkocsiban kapok helyet. Öten vagyunk a szűk vashordóban. Semmi fölösleges mozdulathoz nincs helyünk.

Előttem a vezető, mellette a rádiós, a forgótoronyban álló parancsnok egyúttal a löveg- és géppuskalövész. Mögöttem van a töltőkezelő honvéd.
Mindegyikünknek rádióhallgató a fején. Azon jelentünk alakulatunk parancsnokának, azon is kapjuk az irányítást. Felül periszkóp. Minden irányban törhetetlen üveggel fedett keskeny kémlelőrések.
Szétbontakozunk. Sakktáblaszerűen nyomulunk előre. Előttünk laposan ívelő dombtető, rajta méretes napraforgószárak még tavalyról, közöttük sűrű bogáncs. Jobbról égő kazlak és tanyák lángjai fokozzák a virradat gyér világosságát. Felülről orosz aknavetők és ütegek meginduló erős tüze. Némelyik lövedék olyan közel vágódik harckocsijaink közé, hogy a velünk együtt az élvonalban haladó parancsnoki kocsit is megemelgeti.Az Úristen azonban vigyáz ránk. Az árkászokra és a lövészekre is. Akiket a pirkadatban látok, még nem sebesültek meg, pedig vitézen nyomulnak előre a harckocsijaink mögött.
-Bejla gyorsabban! Bejla lassabban! Bejla jobbra! Bejla balra! – hallom harckocsim parancsnokának irányítását.
Tűnődöm, ki az Bejla, de aztán rájövök, hogy Bélának hívják.Ez a “Bejla” egyébként Biharból való gépész. Éppen most csap az arcába első lövésünk füstje. Arcáról látom, hogy vele együtt magam is koromfekete lehetek. Féljobbra tőlünk nagy lánggal ég a kazal. Ahogy felnézek a toronynyílásba, harckocsiparancsnokunk arcán pirosan tükröződnek a villódzó lövések lángjai.
-Mit látsz György? – kérdi tőle Bejla.
-Halált! – ordít le György a dübörgésbe, azzal máris megszólaltatja a géppuskát, lövege pedig ontja a repesztgránátokat.

Mire a dübörgéstől félig süketen kidugom a fejem a toronyból, már csak a szétszórt fedezéket, s körülötte orosz katonák holttesteit látom. Más harckocsik mögött megadásra nyújtozó szovjet katonákat terelnek össze lövészeink.
Tovább! Tovább! György a somogyi földmívesgyerek, igen vakmerő. Csak úgy fütyülnek körülötte a golyók, de nem tesz föl sisakot. Tőle ugyan hiába találták ki a periszkópot. Födetlen fővel áll ki a nyitott toronyba, hogy jobban lásson és lőhessen. Csak akkor engedi magára tenni a sisakot, mikor menyasszonya nevét kérdezem tőle.
-Annuska – feleli a vitéz. Aztán amúgy somogyiasan lekiált.
– Állj meg Bejla!
Bejla megállítja óriásunkat. Mindannyian jobbra tekintünk.
Mögöttünk orosz lövészek. De ekkor György már lő is. Jóska a szabolcsi földmívesfiú most veszett gyorsasággal tölt egymásután repesz- és páncélgránátokat váltogatva.
Négy orosz páncéldög ég már jobbról. Megyünk tovább és egy égő tanya vakító fénykörébe lépünk. Éppen a legrosszabbkor. Megmozdul egy kazal és közeledik felénk. A szalma lemaradozik, s kibújik alóla – egy orosz harckocsi. Így álcázta magát!
– Csak pontosan idő van még! – biztatja magát György vitéz.
Az orosz középnehéz harckocsi kettőt lőtt. Egyik se talált belénk, mert még élünk.
De a mi második lövésünk beléjük robbant.
– Csaknem koccintottunk! – ordítja bele ujjongásunk rádiósunk, aki pesti gépmunkás.
Öt vigyorgó, kormosarcú nevet össze.

Árkászaink ezalatt sorra vizsgálják át s kilőtt orosz harckocsikat. Csak szenet és sült húst találnak bennük, akkora hatása van a fojtott acélkamrába berobbanó páncélgránátnak. Egyikből azonban még visszagéppisztolyoznak, mikor rájuk nyitják a toronytetőt. Itt csak a motort találták el. Árkászunk visszaugrik és egy gránátot hajít a toronynyílásba. Ezek se mennek többé Sztálin előtt díszmenetben.
Egy ujjongás a harckocsink! Csupa kétkezi munkás dolgozik benne, meg egy boldog haditudósító.
– A 851-es harckocsi ne támadjon, csak az oldalunkat biztosítsa! – fékezi le a lendületét az alakulatunk parancsnoka.

Ő is fiatal, sokakért felelős. Keményen, féltőn vigyáz a harckocsijaira.
A balszárny ezalatt megközelíti már az erdőt, mikor végre egy újabb rádióparancs minket is előredob néhány száz méterrel. Ahogy a toronyból kikémlelek, magyar páncélos veszteséget még nem látok. Örömöm azonban korai, mert a hallgatóm rossz hírt közöl. orvos kell!
– Az 591-es harckocsit találat érte! Orvosi segítséget kérünk!
Távcsövemen látom, hogy egy őrnagy a törzsből odakanyarodik harckocsijával a sérült kocsi mellé és a goylózáporban sorra emeli át a sebesülteket a saját harckocsijába. Több ellenséges harckocsi is odatüzel, mi persze tűzzel csillapítjuk az ellenfél tüzét, amennyire inne, messziről csak lehet. Nagy a megkönnyebbülésünk, mikor megérkezik az orvos kocsija. A sérült harckocsi sem jutott ellenséges kézre. Nem is gyulladt ki, s elvontatták. Alig múlt el néhány óra, jelentések futnak be a páncélosok vezérkari főnökéhez, hogy harccsoportjaink mindenütt elérték a Dont. A hídfőt védő 54. orosz páncélos dandárt szétvertük. Megsemmisült, vagy megadta magát, s szétugrasztott részei az erdő mélyén keresnek menedéket.
Az új magyar páncélos fegyvernem tűzkeresztsége, Isten segítségével, fényesen sikerült. A magyar páncélos fiúk remek legényeknek bizonyultak. Páncélos katonáink miután a gyalogságot a Donig előresegítették, néhány órát pihentek harckocsijaik mellett. Kialudták a csata fáradalmait.
Este aztán füstölgő orosz harckocsik romjai között elhagytuk az elnémult csatateret.

Vercseg János tart.zászlós – Honvéd haditudósító század